Könnyű kezelés

  • Nagyítás 100%
  • Betűméret 100%
  • Sorköz 100%
  • Szóköz 100%

nnk emblema logo

nnk cim telefon

Mindazok, akik már kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből sokat tehetnek a súlyos betegek gyógyításáért. Ahogy a járvány első hulláma alatt, úgy most is várjuk a gyógyultak jelentkezését vérplazma adáshoz, mások gyógyításához.

Egész Európában romlik a járványhelyzet, Magyarországon is nő a fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma. A koronavírus-fertőzésnek azonban még nincs teljesen hatékony gyógymódja, ezért az egész világon, így hazánkban is sokan életveszélyes állapotban vannak, számukra jelenthet segítséget a  vérplazma-terápia. Ennek lényege, hogy aki átesett a koronavírus-fertőzésen, nagy valószínűséggel a szervezete ellenanyagokat termelt a vírus ellen. Ezért, hogyha kellő mennyiségű ellenanyag van a vérplazmájában, akkor plazmaadással tud segíteni azokon, akik most súlyos betegek. A gyógyult beteg a véradáshoz nagyon hasonló eljárásban tud vérplazmát adni, ekkor a véréből csak plazmafolyadék kerül levételre. Ez nem jelent veszélyt a szervezet számára, hiszen a vérplazma néhány napon belül újratermelődik. Ennek az ellenanyagokat tartalmazó plazmának a felhasználásával történik a  súlyos beteg állapotban lévő betegek kezelése.

Jelentkezés

Email: 

Telefon: 06 30 602 9250

A plazma levételének feltételei:

  • 2 hete tünetmentes
  • nincs karanténban
  • nincs súlyos krónikus betegsége
  • életkor 18-60 év, 60 és 70 év között egyedi elbírálás
  • egy 2 lépcsős kivizsgáláson való megfelelés (ennek során ellenőrzik, hogy jelenleg vírusmentesek-e, ill. hogy van-e kellő mennyiségben vírusellenes ellenanyaguk)

További információk: http://www.koronavirusplazma.hu/

Forrás: https://koronavirus.gov.hu

 

SSL ClassC

bm

Minden jog fenntartva © 2023, Nemzeti Népegészségügyi Központ

Adatkezelési tájékoztató

Akadálymentességi nyilatkozat

Mentés
Sütik testreszabása
A többi weblaphoz hasonlóan mi is sütiket használunk a weblap teljesítményének fokozására, amennyiben ezeket visszautasítja az oldal működése bizonytalanná válhat!
Mindent elfogad
Mindent visszautasít
Analytics
Az adatok elemzésére használt eszközök egy webhely hatékonyságának mérésére és működésének megértésére.
Google Analytics
Elfogad
Visszautasít