A higanyról szóló Minamata egyezmény elsődleges célja az emberi egészség és a környezet védelme a higany és vegyületeinek antropogén eredetű, légkörbe, talajba és vízbe történő kibocsátásaitól. Az Egyezményt, amely 2017. augusztus 19-én lépett hatályba, Magyarország a 2016. évi CLII. törvénnyel hirdette ki.
Az Egyezményhez kapcsolódóan az Európai Parlament és Tanács elfogadta a higanyról és az 1102/2008 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2017/852 EU rendeletét (a továbbiakban: Higany rendelet). A Higany rendelet a higanybányászat, a higany- és higanytartalmú termékek kereskedelmének, a hulladéknak minősülő fémhigany és higanytartalmú hulladékok megfelelő kezelésének és lerakásának, valamint a fogászati amalgám használatának és kezelésének szabályozásán keresztül célozza az emberi egészség és a környezet védelmét Európai Uniós szinten.
A Higany rendelet az Unió tagállamaiban közvetlenül alkalmazandó, ugyanakkor a rendeletben foglalt egyes rendelkezések hazai végrehajtásához elengedhetetlen részletszabályokat (pl.: az egyes rendelkezésekkel kapcsolatban az illetékes magyar hatóságok kijelölése, új termékek és folyamatok engedélyezése, nyomon követhetőség, szankciórendszer) az 105/2019. (V. 8.) Korm. rendelet tartalmazza.
A Korm. rendelet az országos tisztifőorvos jelölte ki az érintett higanyvegyületek kivitelével, valamint a higany vagy higanykeverékek behozatalával kapcsolatos igazgatási feladatok ellátására.
A Higany rendelet kiviteli korlátozásokat állapít meg, melynek értelmében tilos a higany, valamint, a laboratóriumi léptékű kutatáshoz vagy laboratóriumi vizsgálatok céljából történő kivitel kivételével, az I. mellékletben felsorolt, alábbi higanyvegyületek és higanykeverékek kivitele:
- higany (CAS-szám: 7439-97-6)
- higany (I)-klorid (Hg2Cl2, CAS-szám: 10112-91-1)
- higany(II)-oxid (HgO, CAS-szám: 21908-53-2)
- cinóberérc
- higany-szulfid (HgS, CAS-szám: 1344-48-5)
- higany (II)-szulfát (HgSO4, CAS-szám: 7783-35-9)
- higany-(II)-nitrát (Hg(NO3)2, CAS-szám: 10045-94-0)
- a higany más anyagokkal alkotott keverékei – ezen belül a higanyötvözetek is –, amelyekben a higany koncentrációja legalább 95 tömegszázalék.
Az engedélyezett kivitelekkel kapcsolatos eljárások tekintetében a veszélyes vegyi anyagok kiviteléről és behozataláról szóló 649/2012/EU (PIC) rendelet szerinti eljárások alkalmazandók, melyekről bővebb információ honlapunk PIC rendeletről szóló részén érhető el.
A Higany rendelet a kiviteli korlátozásokon mellett, új kötelezettségként, behozatali korlátozásokat is megállapít a higany és az I. mellékletben szereplő higanyvegyületek tekintetében, amelyek alapján ezek behozatala csak az országos tisztifőorvos írásos engedélyének birtokában lehetséges. A vonatkozó, (EU) 2017/2287 bizottsági végrehajtási határozat által meghatározott formátumú engedélykérelmet elektronikusan vagy postai úton szükséges megküldeni.
Megjegyzendő továbbá, hogy a Higany rendelet egyúttal megtiltja a rendelet II. mellékletében felsorolt hozzáadott higanyt tartalmazó termékek (pl.: elemek és akkumulátorok, fénycsövek, kapcsolók és relék, nem elektronikus mérőeszközök) kivitelét, behozatalát és uniós gyártását is.
Az NNGYK-ban működő Nemzeti Hatóság elérhetőségei:
Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Kémiai Biztonsági és Kompetens Hatósági Főosztály
Email:
Telefon: (06-1) 476-1134
Cím: 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.
Jogszabályok:
- Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/852 rendelete (2017. május 17.) a higanyról és az 1102/2008/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
- A Bizottság (EU) 2017/2287 végrehajtási határozata (2017. december 8.) a higany és bizonyos higanykeverékek behozatalával kapcsolatban alkalmazandó formanyomtatványoknak a higanyról szóló (EU) 2017/852 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő meghatározásáról
- a higanyról és az 1102/2008/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. május 17-i 2017/852/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 105/2019. (V. 8.) Korm. rendelet